Menu

Jegyvásárlás

Program


Aktuális előadások



J. S. Bach: Goldberg-variációk, BWV 988

A klasszikus zene egészen friss, egyedi megközelítésével máris komoly nemzetközi érdeklődést kiváltó Ji igazi 21. századi előadóművész. A dél-koreai születésű zongorista a Juilliard iskolában végezte tanulmányait. Mindössze tízéves volt, amikor – minden idők legfiatalabbjaként – megnyerte a New York-i Filharmonikusok fiatal művészek számára meghirdetett versenyét, 2012-ben pedig a Nemzetközi Young Concert Artists meghallgatásáról hozta el az első díjat.
Televíziónézők milliói láthatták 2016-ban azt a különleges előadását, melyen egy hagyományos zongorán és egy speciális, minden húrját egyetlen hangmagasságra hangolt, „monotune” zongorán szólaltatta meg Beethoven Holdfény-szonátáját.
Bach monumentális kompozíciójából, a Goldberg-variációkból készített felvétele 2018 januárjában jelent meg. „Egy olyan, még csak alig huszonegynéhány évet élt ember számára, mint én, a legfontosabb leckét adta fel: megérezni és dekódolni a hangjegyeken túlmutató dolgokat.”

Ajánló


J(i). S. Bach: Goldberg-variációk Ji zongorakoncertje

A Wigama Lekko zenekar 2018-ban alakult Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor alkotói…

Elektronikával finoman átitatott akusztikus art-pop zongorára, laptopra és kamarazenekarra, amit egyértelműen Soap&Skin mély,…

© 2018 Müpa Budapest Nonprofit Kft. – BFTK Nonprofit Kft.
A szervezők a műsorváltoztatás jogát fenntartják.